Települések: Gellénháza

/települések/

 

Település térképe

A település bemutatása:

Gellénháza Zala megye legjellegzetesebb tájegységében, a megyeszékhelytől mintegy 12 kilométerre, Göcsejben található. Gellénháza neve 1490-ben szerepel először oklevélben, egy nemes család nevének említésekor. Gellénháza a Gellén család ősi fészke. Felső részét valaha Kisbudának nevezték, mivel a Budayak laktak itt; a másik részét Gellénházának és Józseffalvának, az illető családok után. Lakosai nagyobbrészt köznemesek voltak. A Gellénháza elnevezés előtagja a latin Chilianus magyar személynévi megfelelője. A települést értékes, érintetlen természeti környezet veszi körül, erdősültsége mintegy 12 százalékos. Több településrészből áll. 1950-ben jelentős változás következett be a térség életében, amikor a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. államosított jogutódja, gazdag lelőhelyekben reménykedve kutatófúrásokba kezdett. Az első kísérlet kudarcba fulladt, egy évre rá azonban sikerrel járt a próbálkozás. A községre korábban jellemző erőteljes elvándorlás alábbhagyott, sőt tömegesen érkeztek távoli vidékekről munkavállalók. Ez idő tájt épült az olajos lakótelep, az általános iskola, a kultúrház, a buszváró és a csatornahálózat. Bár az olajmező egy része az intenzív kitermelés miatt a hatvanas évek közepére elvizesedett, a község fejlődése nem állt meg. Jelenleg a termelés egyre csökken, így az olajipar fokozatosan kivonul a térségből. A MOL Rt-n kívül azonban már más, a gazdaság fejlődését garantáló üzemek is működnek a községben.

A településen Művelődési ház, egészségház, községháza, iskola, óvoda is található. Vadászati lehetőség is van.
A körjegyzőséget alkotó települések hozták létre a Gellénháza és Térsége Önkormányzati Társulást, amely a szűkebb régió együttes fejlesztését szorgalmazza. A körjegyzőséghez tartozik: Gombosszeg, Iborfia, Lickovadamos, Nagylengyel, Petrikeresztúr és Ormándlak.



Terület: 5,24 km2
Lakónépesség: 1689 fő
Népsűrűség: 322,3 fo/km2

Elérhetőségek:

A település polgármestere: Gellén Endre
A körjegyző: Drávecz Gyuláné

Gellénháza Község Önkormányzata
8981 Gellénháza, Kossuth L. u. 2.
Tel.: 566-027
Fax: 566-027
e- mail: gellenhaza@mail.datanet.hu

Civil szervezetek:

A település vállalkozói:

A településen több, mint 100 vállakozás működik.

Évi rendezvénynaptár:

Látnivalók:

A település mellett elhaladva a szénhidrogénkitermelőipar telepeit látjuk.

A Bartók Béla Művelődési Ház Programjai:

Vendéglátás:

Göcsej Coop Rt. élelmiszerbolt Olajbányász krt. 1.
Három Fenyő vendéglő vendéglő Olajbányász krt. 2.
Eszpesszó eszpresszó Olajbányász krt. 4.
Monaco Vendéglő, élelmiszerbolt Petőfi u. 8.
Garázs italbolt Kossuth u. 9.
Akropolisz büfé Olajbányász krt. 6.
Gyöngyvirág eszpresszó Széchenyi u. 1.
Tőzike virágbolt virágbolt Ifjúság u. 1/A
Margaréta ABC élelmiszerbolt Olajbányász krt. 6.
Németh Lászlóné élelmiszerbolt Kossuth u. 6.
Bogár József autósbolt Olajbányász krt. 54/C
" Bázis" diszkont Ruházat, játék Kossuth u. 29.
Józsa Ernőné Vegyes iparcikk Széchenyi u. 12.

Egyéb szolgáltatás:

Nagyné Karbély Valéria fodrász Olajbányász krt. 2.
Pék Petra kozmetikus Olajbányász krt.2.
Végh Gáborné fodrász Olajbányász krt.4.
Gyergyói Jánosné fodrász Napsugár u. 26.
Baki Szilvia fodrász Kossuth u. 28.
Kálmán Krisztina fodrász Új utca 74.
Kollarics Aladár autószerelő Ifjúság u. 30.
Kulcsár Imre gumiszerelő Napsugár u.5.