Települések: Ormándlak

/települések/



Település térképe

A település bemutatása:

A kis település a Göcsej központi vonulataitól kissé északra helyezkedik el. Itt a dombok magassága 250 méter körüli és a kis vízfolyások mély eróziós völgyeket mélyítettek ki. Az 1260-ban fellelhető első említés szerint Vrmand (Wrmand). A falunév első része a török eredetű Orman személynév -d képzős alakja, a másik tag a lakott helyre, a településre utal. A középkorban többször Ormand et Leak alakban fordul elő, utalva a jobbágyi és földesúri területek elkülönültségére. Az Ormánd család mintegy háromszáz éven keresztül kizárólagosan birtokolta. Említése a Mohács előtti időben csak 1385-ből maradt fenn. Nemesi faluként tartják számon, ahol meglehetősen sok szőlőterület volt. 103 lakójából mindössze 12 adófizető, azaz nem nemes volt.
Istenkút nevezetű dűlőjében levő forrásban csontvázat találtak, melyet a helybeli kápolnában üvegkoporsóban helyeztek el. A csontvázon ékszerek vannak. Valami szent csontvázának gondolják. A nép hiedelme szerint Ormándlakon 9 kád pénz van valahol, ezért a török egyszer még "megfutja" Ormándlakot. Egyszer egy bika hegyibe szaladt ezen pénzt takaró földnek s a föld elnyelte.

A község a gellénházi körjegyzőséghez tartozik, tagja a Gellénháza és Térsége Önkormányzati Társulásnak.

Terület: 5,75 km2
Lakónépesség: 129 fő
Népsűrűség: 22 fő/km2

Elérhetőségek:

A település polgármestere: Méry Zoltán

Ormándlak Község Önkormányzata
8983 Ormándlak, Fő u. 1.
Tel: 92/366-023

A település vállalkozói:

A településen 6 vállalkozás működik.

Évi rendezvény naptár:

Látnivalók:

A községhez tartozó Laki- hegyen kereszt van, ahol minden év júniusában hegyi búcsút tartanak.
Sárga turista útvonal szeli át a falut.
Az idősebbek még kosárfonással, seprűkészítéssel is foglalkoznak.
Erdők övezte értékes környezet, vadászati lehetőség van.

Vendéglátás: